|
Rákóczi fejedelem nyomdokain
1705-ben járt Kőváron a nagy fejedelem. Még hat esztendeig folytatódott a szabadságharc,győzelmek és vereségek következtek,
de inkább vereségek. Kővár kuruc maradt a végsővesztésig. A makacs kitartás, a csakazértis ellenállás szigete lett ez a sziklaerőd
a Láposmedre fölött, meredek magasságban.
Innen, Kővárról emelkedik a boltív egyik szára a történelem egére. Alatta haladok Máramaros és Szatmár falvaiban, városaiban.
Jól tudom, hogy ezen az úton a majtényi síkság felé tartok, ahol meteoritként hullott alá a boltív sebzett szárnya. Szivárvány
volna csak a boltív? Szép káprázat, még ha a nap színei szikráznak is benne? Szívem dobbanása felelne ezen a tájon minden
csatahelyre, havasi városra, amelyeken kurucok lába nyomát, vére hullását sejthetem.
Maga a fejedelem így emlékezett látogatására Kővár sziklavárában: Meglehetős fáradtsággalvonultam vissza. Útközben megnéztem
a föntebb már említett kővári várat, mely magában a rulatban egy meredek és igen magas kősziklán fekszik.E várnak a tőle elnevezett
kerület aljára van vetve, ami által kapitánysága elég jövedelmessé válik arra, hogy a főbbjei is áhítozzanak utána. Kapitánya,aki
nekem már előtte kaput tárt volt, gróf Teleki Mihály vala. A kerület lakóiból álló helyőrség élén jött elémbe; a lakosság
köteles mindennel ellátni a várat. Ők bátor hegylakók s ragaszkodnak várukhoz, ezért meghagytam mindent, úgy mint volt, nem
változtatván semmit régi szokásaikon.
Távolról romantikus kirándulóhely lehetne, ha a sziklaormot amely ugyan csak 407 méter magasságban van, de a Lápos vize
fogja körül könnyen meg lehetne közelíteni. Miután Rabutin császári tábornok szétdobatta, a szétomló kövek közül a völgyi
falvak lakói igen sokat elhordtak és beleépítettek apró házaikba, még inkább a sütőkemencékbe. Hiedelem lett, hogy a kővári
kövekből épül a legjobb kemence, ez tartja meg legjobban a forróságot. Mintha hozzászoktak volna a puskagolyókhoz, ágyúlövedékekhez.
Akad völgyi lakó, aki nem is tartja egyébnek a hajdani várat, a széljárta magányos romot, mint felhagyott kőbányának.
Hol lehet híd, palló, gázló a Láposon át? És hol jártak fel a várba? Falvak tucatjainak sorsa, életehalála függött ettől
a vártól: Sárosmagyarberkesz, Törökfalva, Butyásza, Kővárremete, Csolt, Szakállasfalva, Koltó, Katalin, Hagymáslápos, Hosszúfalu,
Tótfalu arra északra, a Szamos és a Lápos köze le egészen Sósmezőig. A földrajztudós folyami teraszokkal szegélyezett fennsíknak
nevezi. Ennek majdnem teljesen elszigetelt délkeleti végén, a Lápos nagy kanyarulatában különálló halmon Kővár erőssége.
Nem tartozott szigorúan véve sem az Erdélyi medencéhez, sem a Tisza Alföldjéhez. E medencében egyesül a Zazar a Lápossal,
széles völgyükben helyezkedik el Nagybánya, fennebb pedig Felsőbánya. Volt liber baronátus, vagyis olyan terület, ahol sem
az ispán, sem más megyei tiszt bírói hatáskört nem gyakorolhatott. Bethlen Gábor fejedelem keményen megrótta a középszolnoki
főispánt, amiért Kővár közigazgatásába beleártotta magát. Volt megyei jogú, önálló közigazgatású vidék, Szolnok-Dobokából
kiszakasztva. Parancsolója a főispáni jogkörű főkapitány
A magyarberkesziek még ismerik a legrövidebb utat, a fák közé rejtekező régi csapást falujuktól a halom lábáig, onnan
fel a tetőre. Pedig a várrom közigazgatásilag Butyásza vagy Buconfalva határába esik. Kővár őrségét századokon át Berkesz
népe adta, és erre a településre, egykori mezővároskába húzódtak vissza öregségükre a harcban és szolgálatban megvénült várőrző
katonák, meg a rokkantak, veteránok.
Négyen vagy öten ülünk a tágas szobában, Berkesz középpontjában, ami megítélhető arról, hogy szomszédságunkban a református
templom áll, még a reformáció előtt emelt épület.
Középkorú férfiakkal beszélgetek, csak egyikük egészen ősz öreg, nyolcvanhat esztendős, Papp Mihály bácsi. Várkatonák
utódai valamennyien.
-Feljegyzés, okmány maradte erről?
-Minek papír? kérdezi az öreg, és piros arca még jobban kigyullad. Fehér bajusz, élénk kék szem, mint derült ég havas
mező fölött.
-Az emberek vérében van itt ma is a katonaszellem,ezzel születnek, a fegyelemmel, a parancs tiszteletével.
Középkorú férfi megjegyzi erre, hogy így igaz, a magyarberkesziek ma is vigyázzba vágják magukat, ha parancsot hallanak.
A parancs olyan a szemükben, mint az idő vagy a természet. Betartják a parancsokat, a felülről jövő utasításokat akkor is,
ha nincs ínyükre vagy éppenséggel úgy érzik, hogy káruk válik belőle. Van ebben az alázatos megjegyzésben zúgolódás, burkolt
lázadás a százados berkeszi beidegződések ellen.
-Mondjon egy ilyen parancsot-unszolom.
Az emberek egymásra néznek, aztán Papp Mihály bácsira. Ő a legidősebb, neki kell a falu dolgairól elsőnek nyilatkoznia.
Ez is a katonai világ maradványa. Papp Mihály megérti a pillantásokat, tudja a tisztét.
Ne mondjuk parancsnak-vezeti be. Inkább tanácsnak Mindenképpen felülről jött, s arra nagyon figyelnek nálunk. Sárosmagyarberkeszen
első szóra megalakult a termelőszövetkezet.
Mint amikor megfújják a kürtöt sorakozott mindenki. Pedig az emberek érezték, hogy nem nekik válik hasznukra. Mint a jobbágyság
idején Akkor legalább ismerték az uraságot, nem csak a tiszttartóját.
Folytatná, látom rajta. de megakad a torkán a szó. Nehezen hallgat el, mert a pontosság embere. Faluját is Sárosmagyarberkesznek
nevezi akkurátusan, mint a régi krónikák 1908ig.
Sárosnak hívták azt a nemesembert, aki a kővári őrségből ide telepedett le, ebbe a völgybe, vagy éppen helyi monda szerint
ő alapította a falut. Papp Mihály igen érzékeny minden hagyományra, a valószínűtlen mesékre is. Társai az emlékezésben, Hézső
Sándor, ifjú Turuczkó Gáspár meg Mihály István mint rendelt feljebbvalójukat hallgatják. Berkesz és Kővár olyan volt, mint
két testvér, egymás nélkül meg sem lehettek volna. A templomba ide jártak le a hegyről. Élt egykor a várban egy nagy hatalmú,
erélyes asszony. A nevét nem tudja, de ott élt biztosan. Minden vasárnap ökrös szekéren ereszkedett le Berkeszre, a templomba.
Díszes szekérrel, felpántlikázott ökrökkel.
-Mikor lehetett ez, Mihály bácsi? kérdezem illő kételkedéssel.
-Mikor?
-Nem mindegy! Megvan annak vagy hatszáz esztendeje!
-Hat évszázada tartja észben Berkesz népe?
-Mindig is emlékezetében fogja őrizni. Mert nagyon szerencsétlen, szomorú asszony volt, hiába járt felpántlikázott ökrös
szekéren.
Kételkedhetnénk tovább is, hogy miként ereszkedett alá ökrös szekér a várból, gyalogösvényt is alig találni a sziklaoldalban.
De szomorú sorsú, boldogtalan asszony lakója csakugyan volt Kővárnak, ha nem is hat évszázaddal, "csak" 380 esztendővel
ennek előtte:
Báthori Zsigmondné Mária Kresztina. Az osztrák főhercegnő, akit szülőhazájában Kristiernának szólítottak, féligmeddig
egy új politikai irányvonal zálogaként került Erdélybe. Báthori a török szultán helyett a németrómai császár, vagyis
a Habsburgok védelme alá helyezte fejedelmi koronáját. Politikusnak sem volt jó Zsigmond. Férjnek még kevésbé. Ez a szép,
ifjú és nemeslelkűségben páratlan nő meggondolatlan, léha és kegyetlen férjet talált a fejedelemben. Csak néhány hétig bírta
ki a gyulafehérvári palotában, száműzetésbe jött a messzi Kővárba, amely még Szapolyai idejében került volt erdélyi jogar
alá.
Mária Kresztinát itt is körülvehetné vígság, szórakozás, tánc és vadászat, ha alkata volna hozzá. Zárdai komorság jobban
illik a lelkéhez, később majd, férjétől elváltan, apáca lesz belőle, a halli zárda fejedelemnője.
Örömét abban leli, ha Grácban élő anyjának panaszkodhatik magányára és honvágyára.
Felpántlikázott ökrös szekéren járt volna le a várból a faluba? Nem az a mozzanat maradt-e meg a népi emlékezetben, mikor
az Erdélyből távozott Báthori Zsigmond helyébe, 1598-ban a császári akarat Mária Kresztinát emelte a fejedelmi székbe, s ő
valóságos diadalmenetben indult el Kővárról és vonult be Gyulafehérvárra? Áprilistól augusztusig uralkodott, Báthori Zsigmond
újra visszatért, feleségére pedig a bujdosók sorsa várt.
-Más monda éle a várról Berkeszen?
Hézső Sándor feleli:
-Berkeszpatakán van a Piros Dani dombja. Azt mondják, ott élt a vár kürtöse. Ő riadóztatta a környéket, ha segítségre
volt szükség Kőváron.
Más népi emléknyom nincs. Pedig Kőváron nevezetes rabok voltak bezárva, köztük halálra szántak is, tanyáztak itt hamis
pénzt verők, nagyurak és szélhámosok, vitézek és árulók
Csak a boldogtalan Mária Kresztina története ragadta meg az itteni nép képzeletét, és névtelen mesehősként őrzi alakját.
A történész nyilván a ridegebb tényekre figyel. Csetri Elek professzort Kővár szerepéről kérdezem Erdély és a Partium
sorsában.
Többszintesre épített, kiváló vár volt. Akülső kis váracskának elkeresztelt erődítmény az alsóbb szinten a belső várba
vezető utat és a feljáratot ellenőrizte. Lövőbástyával, álgyúk bástyájával, folyosóval egybekötött várfalakkal volt körülvéve,
lőrésekkel teletűzdelve.
Több fel és levonókapu védelmezte. A középső várnak az előbbiekhez hasonló kapurendszere volt. Az erősség legjobban kiépített
része a belső vár, amely kősziklára, kövekből építtetett s öregkapujának nyilván szintén volt felvonóhídja. A vár mindhárom
szintjén strázsa
és darabontházak,katonák háza, kapitányok háza állt, s nem hiányoztak a gazdasági épületek, a fegyveres szoba, egykori
magyar nevén a cejtház, a puskaportartó pince.
Építéséről pontos adataink nincsenek. A XVII. század második felében első ismert birtokosai a Hermány nembeli Laczkfiak.
Sok ura volt a későbbi időkben. Báthorikézre kerül.A Habsburgok szerzik meg. János Zsigmond 1567ben csellel beveszi. Ettől
kezdve az erdélyi fejedelemség fontos nyugati végvára, Huszttal, Székelyhíddal, Váraddal, Jenővel, Lippával, 16.Lugossal és
Karánsebessel együtt. Kővár szerepe elsősorban az, hogy az erős császári őrséggel telerakott Szatmárral szemben fedezze Erdély
északi bejáratát, a Szamos és a Lápos völgyét.
A kuruc mozgalom egyik fontos katonai s társadalmi támasza Kővár, miután Teleki Mihály főkapitány 1704 januárjában a császáriaktól
átállt a felkelők oldalára. A főkapitány az egyik lovasezred parancsnoka lesz, a majtényi fegyverletételkor maga is a meghódolók
között van.
Kővár pedig nem kerülheti el sorsát: néhány évvel meghódolása után Rabutin, más erdélyi várakkal együtt, felrobbantatja.
Nemsokára három évszázada annak, hogy berkeszi őrkatona utoljára ment fel szolgálattételre Kővárba.
Berkesznek csaknem hatszáz lakosa van, háromszáznyolcvannégy magyar és vagy kétszáz román. Az utóbbi évszázadban nemigen
növekedett a népesség. A századfordulón ötszáznyolcvannégy lakos közül háromszázharmincnyolc magyar és százkilencvenhat román
nemzetiségű.
A fiatalok közül mind többen költöznek be Nagysomkútra, Nagybányára, Felsőbányára.
A napi ingázók útja is arrafelé visz. A földművelés soha nem tartotta el Berkeszt. Századokon át a vár adott kenyeret
a népnek. Az ingázó berkeszi bányászok közül a harmincból huszonöt magyar nemzetiségű. A szomszédos falvakból mind román vájárok
ülnek fel a buszokra. Sárosmagyarberkesz szellemi örököse egy költői életműnek, amely a néptestvériség jegyében fogant. Itt
született 1817-ben Medgyes Lajos költő, egyházi író, publicista. Marosvásárhelyi diák, majd haláláig, 1894-ig Dés város református
lelkésze. Lelkes híve Petőfinek, 1847-ben nyílt levélben keltpártjára az Életképekben, mikor alantas támadások érték. A szabadságharc
idején versekkel buzdította a honvédeket, a bukás után börtönt viselt. "Hazámnak hős lakosai / Feledjétek a pártviszályt"
így kezdődik híres Békeszózata, amelyet 1945 után az erdélyi magyar újságok sűrűn újraközöltek.
Szülőhelyén Medgyes Lajost nem ismerik.
A kuruc időkben került közel egymáshoz Kővár vidékének magyar és román népe.
Kővárremetén, Karulyon, Kováson mindegyik a kővári uradalomhoz tartozott román falusiak házában ma is ott látni II. Rákóczi
Ferenc arcképét.
Mint az ikont, úgy tisztelik tanúsítja, személyes élményei alapján, ifjú Turuczkó Gáspár.
Hangját egyszerre szomorúság fátyolozza. Az ő házából azonban elvitték azt a képet, amit a remetei meg karulyi románok
éppen olyan becsben tartanak, mint ők.
Múzeumi emberek szálltak ki a faluba, legalábbis annak mondták magukat, de olyan keményen parancsolták, mint a román
csendőrök szokása. Megvan annak vagy húsz esztendeje is. Összeszedték
a faluban az irredenta magyar képeket, II. Rákóczi Ferenc portréját, akinek a zászlaja alatt őseik a kuruc szabadságharc
idején harcoltak, meg a Petőfi Sándorét, aki egyik forradalmi versét ebben a faluban írta.
-Nem loptam én ezeket a képeket- méltatlankodott Papp Mihály-Tisztességesen keresett pénzen vettem meg 1914-ben Kolozsvárott,
mikor a Huszár Pál báró úr inasa voltam.
-Jöjjön el utánuk a bányai múzeumba.
Papp Mihály nem ment el a bányai múzeumba. Ott kit keressen? Itthon szidja azóta is a helybéli feljelentőket, megrágalmazóit
Petőfit sajnálta igazán, a költőhöz joga van, köze van Magyarberkesznek. Ebben a faluban írta Véres napokról álmodom című
versét 1846. november 6.-án.
VÉRES NAPOKRÓL ÁLMODOM...
Véres napokról álmodom,
Mik a virágot romba döntik,
S az ó világnak romjain
Az új világot megteremtik.
Csak szólna már, csak szólna már
A harcok harsány trombitája!
A csatajelt, a csatajelt
Zajongó lelkem alig várja!
Örömmel vágom én magam
Föl paripámra a nyeregbe!
A bajnokok sorába én
Szilaj jókedvvel nyargalok be!
Ha megvagdalják mellemet,
Fog lenni, aki bekötözze,
Fog lenni, aki sebemet
Csókbalzsammal forrasztja össze.
Ha rabbá tesznek, lesz aki
Homályos börtönömbe jő el,
S föl fogja azt deríteni
Fényes hajnalcsillag-szemével.
Ha meghalok, ha meghalok
A vérpadon vagy csatatéren,
Lesz, aki majd holttestemről
Könyüivel lemossa vérem!
Berkesz, 1846. november 6.
A falu határában, a Lencsés nevű emelkedőn volt a Teleki család szőlője és vadászkastélya. Ide lovagolt el Petőfi Koltóról;
a két falu között a távolság alig tizenöt kilométer.
Megfordult Berkeszen Rákóczi Ferenc is, úgy hívják a Miskolca nevű szőlőhegyen átvezető utat, hogy Rákóczi útja.
Petőfi a Teleki grófok berkeszi szőlőjében új világ eljövetelét álmodta, a jövőt hozó harcok harsány trombitáját hallotta
ki az idők csendjéből. Aszőlők szomszédságában, Kővár előtt én most a múltat álmodom bele a tájba. Mintha ez nehezebb lenne!
Romfalak helyén erős bástyák. Besüppedt pincenyílás fölött rácsos börtönajtó. Mohás kövek helyén fényesre koptatott várpiac.
A bástyán zászló, Rákóczizászló, Pro libertate felirattal. Őrök a falakon
Ilyen lehetett kuruc fénykorában Kővár?
Roppant robaj. A bástyák leomlanak. A kövek a Lápos vizébe hullanak bele, csobbanásuk egybeolvad, ijesztő dörgésbe, mintha
a föld mélyéből jönne a hang. Rabutin parancsára összedőlt a sziklavár.
Széthasadozik az álom is, amely a hegyfokra vetítődött. Ott csak csonka falak látszanak
megint, magányos romok
Magyari Andras
* elore is es utolag is koszonom Magyari Andrasnak es a Honismeret cimu lapnak engedelyuket a tanulmany ezen honlapon
valo kozlesehez.
**Ha a szovegtestben erthetetlen jelekkel talalkoznal(szamok,betuk stb)azok magyar karakterek probalnak lenni(Ö,Ő,Ü,Ú,Ó,Ű,É
stb) csak a ketyere nem szereti oket. Bocs
Kutakodunk mi kutakodunk de ha barkinek erdekes hozzafuznivaloja volna batorsag! magyarberkesz@gmail.com
Turelem
es megint TURELEM
|
